9:00 - Kossuth tér, zászlófelvonás

Idén a hagyományos zászlófelvonással kezdődnek az ünnepi események a Kossuth téren. A koszorúzáson Orbán Viktor miniszterelnök, Schmitt Pál köztársasági elnök és az erdélyi útjáról hazatérő Kövér László házelnök vesz részt.

A ceremónia végeztével ünnepi menet indul a Nemzeti Múzeum felé. A sétához csatlakozott a Nemzeti Lovas Díszegység és a Központi Katonazenekar is.

10:00 - Nemzeti Múzeum, Orbán-beszéd

A miniszterelnök tíz óra után pár perccel mondta el ünnepi beszédét a Múzeumkertben.

„Elbúcsúztunk a Nemzetközi Valutaalaptól”, „kivezettük az országot a válságból”, „az árvíz és a vörösiszap idején helytálltunk”, „megmentették a nyugdíjrendszert a tőzsdecápáktól", és „megvédték az EU-ban Magyarországot az alantas támadásoktól" (médiatörvény EP-puccs).

Orbán: „kommunizmus és a fasizmus kiagyalói között egyetlen magyar sincs, így azok a nemzetek igazán ne kritizáljanak minket, akikről ez nem mondható el.” „A rendszerváltás után a bolyongás évei következtek Magyarországon, és még a legalapvetőbb kérdésekre sem tudtunk közös választ adni, ám ennek most vége”. „Meddő vitákban nem vergődünk tovább, mert megéreztük az összetartozás erejét. Bármit legyőzhetünk, ami gátol a felemelkedésben”.

„ Nem elég az alkotmány, ami a hajótest, erős hajtómű kell",- mondta, "ilyen például a Széll Kálmán- és a Szécheny-terv.” Orbán: „egy nemzetet karddal és adóssággal is le lehet igázni", „oly sokáig voltunk lenn, már nem is tudjuk milyen fenn”.

„Ha a lélek zavaros, akkor az értékelés, a gondolkodás, a döntések és a tettek is rosszak lesznek. Ezért a gazdaságon túl magunkat is meg kell újítanunk”, zárta beszédét a miniszterelnök.

A tisztelt hallgatóság szétszéledt a napsütésben, s jól érezték magukat a 20 fokos melegben.

 

10:00-18:00 - Egész napos családi programok

A várban és a Millenárison egész nap családi programokkal, a Parlamentben pedig nyílt kapukkal várják az érdeklődőket.

A Millenáris Parkban a hagyományőrző és kézműves műhelyeken kívül mesterség-bemutatókat és történelmi ügyességi játékokat tartanak. A gyerekek kipróbálhatják a régi idők játékait is, este pedig táncház, filmvetítés és koncertek várják a látogatókat.

12:00 - Pilvax köz, MSZP

Kiosztották a Szabad Sajtó-díjat, az MSZP sajtódíját. Az idei kitüntetettek:

Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának vezetője, a médiatörvény puccsistája

Markó Béla, az RMDSZ frissen leköszönt elnöke

Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője

Porcsin Zsolt, a Basahalom boulevard blog szerzője

Hazafi Zsolt, az ATV reggeli műsorának szerkesztője

Rövid „kultúrprogram” után, Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának német vezetője szónokolt az MSZP nagygyűlésén. Schulz beszélt az 1848-as forradalmakról, a pesti események berlini hatásáról, majd rátért a magyar médiatörvényre, amit már hónapok óta hevesen támad különböző európai fórumokon.

Amikor Schulz kimondta Orbán nevét, akkor heves fújolással válaszolt a tömeg, amely hamar elhallgatott. Líbia és Egyiptom példáján keresztül érzékeltette Schulz, hogy a szabad médiát nem lehet elhallgattatni.

Németül elmondott beszéde végén magyarul fordult az MSZP elnökéhez, amikor "Attila gyere" - felkiáltással adta át a pódiumot.

Az MSZP rendezvényén a tömegben ott áll Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is. Gyurcsány feleségével érkezett, és mobiljával fotókat is készített. A színpadon pártbeli riválisa, Mesterházy Attila beszél.

Mesterházy pártelnök hangot adott történelmi hiányosságainak: alkotmányos puccs zajlik Magyarországon (demokratikusan megválasztott parlamentünk élhet alkotmány erejű törvényalkotási jogával-szerk), és ma inkább juthat eszünkbe az „oktrojált olmützi alkotmány” mint a szabadságért vívott forradalom.

Mesterházy szerint kirekesztik a nemzetből, aki nem azt vallja mint a többség és a gyengéket megfosztják jogaiktól.

13:00 - Batthyány örökmécses

A Lehet Más a Politika a VIII. kerületi Teleki téren tartja központi ünnepségét, ahol először a tavaly ültetett fákat gondozzák, majd ünnepi beszédet mond Szél Bernadett szóvivő és Schiffer András frakcióvezető is. A megemlékezést déltől kerékpáros emléktúrával zárják.

Az LMP ünnepségén, a budapesti Teleki téren Schiffer András frakcióvezető többek között az alkotmányozásról beszélt. Párhuzamot vont a most készülő alkotmány, és a Habsburgok alkotmányai (olmützi-1848), az októberi diploma (1860) és a februári pátens (1861) között. Ezek ugyan az egyéni szabadságjogokat széles körben biztosították volna, ám megtartották az abszolutisztikus kormányzás lehetőségét és egyáltalán nem övezte őket demokratikus konszenzus (Mesterházy hibája divatos politikai kommunikációs eszköz).

A párt rendezvénye után a megjelentek kerékpártúrára indultak, hogy meglátogassák a forradalom emlékhelyeit. (MTI)

15:00 - Deák tér, Jobbik

Az 1848-49-es eseményekről megemlékező nagygyűlést tart a Jobbik, az eseményen felszólal Vona Gábor pártelnök, Gyüre Csaba és Szegedi
Csanád, a Jobbik alelnöke.

Vona Gábor a Jobbik elnöke a kormány Széll Kálmán-programjával szemben elkészítik (a jobbikos szakértők) a IV. Béla tervet. A tatárjárás utáni az országot újjáépítő királyról elnevezett csomagban szó lesz az államadósság újratárgyalásáról és a devizahitelesek megsegítéséről.

"Az uniós elnökség keretében kukoricán térdepeltetné uniós diplomatákat egy bezárt vidéki gyárban. " - mondta Vona Gábor.

Ifj. Hegedűs szerint Heller Ágnest a 2006-os eseményekről mondott hazugságai miatt ki kellene rekeszteni a kultúra, az oktatás vezető pozícióiból. "Mert ha mi nem rekesztjük ki őket, ők rekesztenek ki minket", - tette hozzá.

Vége a Jobbik ünnepség politikai programjának. Elénekelték a székely himnuszt, majd Fankadeli, a popkultúra kirekesztett hazafias reppere szórakoztatta a megemlékezőket.

16:00 - Tüntetés a sajtószabadságért

Az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, az V. kerületi Szabad sajtó útnál tartja harmadik demonstrációját az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport. Fél hat után néhány perccel véget ért a tüntetés a sajtószabadságért, a résztvevőket kulturált távozásra szólították fel.

Az Európa Kiadó Szabadíts meg című száma után Kardos-Horváth János (Kafkaz-Gyúrcsány dalról elhíresült „együttes”) „énekelt”, majd Lángh Júlia író, újságíró szólalt fel, aki az 1989-es tüntetésekhez hasonlította a mostani rendezvényt. Idézte a pedofil, anarcho-marxista Daniel Cohn-Benditet, aki az EP-ben rikoltozta, hogy "a demokrácia abba hal bele, ha túl kevés a sajtószabadság, monsieur Orbán".

Szalóki Ági a Himnusz eléneklése előtt ELMESÉLTE, hogy az édesapja jobboldali, édesanyja baloldali, 1989-ben elváltak, de most sikerült egy asztalhoz ültetni őket.

A két műsorvezető, Csákányi Eszter és Kulka János vette át a szót. Közös nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, hogy jelenleg nincs politikai képviseletük. Kulka hozzátette még, hogy összehangolt támadás indult a köztársaság intézményrendszere ellen.

Vámos Anna szerint nem elég az a négypontos módosítás, amit a kormány az Európai Bizottság kérésének megfelelően intézkedett, az Európai Parlament „határozatát” is figyelembe kellene venni. A legfőbb követelés, hogy a médiatanács ne csak kormánypártiakból álljon. Vámos Anna a legnagyobb veszélynek azt tartja, hogy a médiahatóság saját hatáskörben alkothat rendeleteket, ez jogbizonytalansághoz, öncenzúrához vezethet. (Index korrigálva)

A bejegyzés trackback címe:

https://lelkifirka.blog.hu/api/trackback/id/tr412742869

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ács József - FORRADALMÁROK 2011.03.16. 09:23:35

CSOPORTKÉPEKMi mindenre alkalmas az egyistenhitek teológiája! A modern ember megborzong és felismeri az internetben Isten három fő attribútumát. Mindentudó, mindenható, mindenütt jelenlévő. Sokan dolgozó-szobájukban, munkahelyükön vagy internet-kávézók...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása