Miközben az egész ország azon röhög az elmúlt pár napban, hogy ál(l)amfőnk mennyire nem tud helyesen írni, addig napvilágot látott Lázár János, egy 2010-es közgyűlésen elhangzott, felháborító nyilatkozata. A hódmezővásárhelyi polgármester szerint „akinek nincs semmije, az annyit is ér”.

 

 

 

Azt eddig is tudtuk, hogy Lázár János nem egy átlagos ember, hiszen ő parkolhat rokkanthelyen, neki jár az S8-as Audi, de mostani kijelentése valami eszméletlen méretű érzéketlenségre vall. Cinizmusát talán nem éppen akkor kellett volna közölni a lakossággal, mikor több tízezer ember kerülhet az utcára a bankok miatt, az élelmiszer – és a benzinárak az egekben vannak és rengeteg embernek kilátástalan a jövője. Mindannyian tudjuk, hogy jelenleg becsületes, dolgozó emberek élnek a létminimum alatt, miközben politikusaink élik hedonista életüket. Az elitista nyilatkozata ellentétben áll a hódmezővásárhelyi honatya sokéves szociális érzékét megvilágító értékrendszerrel.

A Magyar Nemzet és a Fidesz-közeli lapok természetesen „félreérthető, manipulált felvétel”-ről beszélnek, melyet alaposan összevágtak a csúnya antifideszesek. Nem is értem, miért kell mindent kimagyarázni, s az egészet jó színben feltűntetni? Egy egyszerű bocsánatkérés, majd egy hosszú időre történő háttérbe húzódás lenne talán a leghatékonyabb reakció. Tény, hogy a Fidesz választási győzelme után a párt egyik vezéralakja lett, de „öszödi beszéde” megpecsételheti karrierje sorsát. A köztudatban eddig is egy lenéző, flegma attitűddel rendelkező politikusként tartották számon, dehát megteheti, hiszen az ország kétharmada (52,73%...) támogatja. 

Egyre több csontváz hullik ki a szekrényből „narancsos” oldalon is, (mellette a számos kommunikációs hiba), pedig még egy év sem telt el a választások óta. Olyan érzésem van, mintha direkt nem akarnának nyerni 3 év múlva, és az lenne a céljuk, hogy a mostani MSZP-szintre leépítsék magukat. Hát mit ne mondjak, jól haladnak…

A Fidesz frakcióvezetőjének értékei ellentétesek a cselekvéseivel, amelyek politikai üzenete a frakció véleményével nagyrészt összeegyeztethetetlen. A párt döntés elé állíthatja Lázárt: lemond a frakcióvezetői posztról (egy rátermettebb párteminens javára) , vagy második Gyurcsányként a szavazóbázist csökkentő, s saját politikai karrierjét kerékbetörő karakterként jegyzi majd a történelem.

 

Videó:

A bejegyzés trackback címe:

https://lelkifirka.blog.hu/api/trackback/id/tr22755542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása