A 80-as, 90-es évek piacokráciájának szélsőséges társadalmi devolúciós terméke a yuppie. A jómódú, fogyasztó. Ő sem több a legtuskóbb tömegembertől, a csürhe szelleme hajtja; pontosabban a pénz mammonja.

Ezzel szemben az ősi időktől kezdve minden társadalomban voltak vagyoni különbségek, amelyek a teljesítményre épültek, annak organikusan eltérő erőforrás és képességkülönbségből adódtak, nem beszélve a yuppie gátlástalanság ősi beágyazottságáról (örökös, természetes versengés). A legkorábbi társadalmakban is szerették kiélvezni a vagyon adta lehetőségeket, de a filozófia egész más.

Élvezet és presztízs

A „kéjenc” a magas társadalmi presztízsű és juttatású munkáját, születési rangját (értsd arisztokrácia) nem kifelé éli meg, ellenben: a családjára fordítja idejét, lehetősége van a magas kultúrával való találkozásra, s természetesen fogyasztási javai prémium minőségűek, extra elvárásait kielégítik, mindemellett szolidáris: adakozik, szívből és nem külső nyomásra, munkája hasznos, nem reprezentatív.

A yuppie ellenben a gonorreás „hölgyeket”, a túlárazott hibrideket, az ízetlen sushit, lelketlen, jellemzően pénzügyi és banki szektor, politikai tisztség, magas rangú technokrata, netán multi rabszolgatartó belföldi helytartója, akinek se kutyája, se macskája, csak a belvárosi lelketlen lakás.

Kik ezek?

Yuppie, a tömeg által felkent finánctőke papja és a konzervatív kéjenc, lehetőségeit kihasználó, élet gyümölcseit leszakajtó protestáns utópia.

Abba a fejtegetésbe nem kívánnék belemenni, hogy a társadalom görögdinnyéjét miként rohasztja el a tradicionális társadalmi értékeket lábal tipró, cinikus, utilitarista, tejfelesszájú, nagyvárosi, neo-makaróni (makaróninak hívták az észak-olasz sürgő-forgó kereskedőket - szerk), de a kérdés súlyát a másik oldal tükrében érezhetjük.

A kéjenc a társadalom jobbítása érdekében követel magának többet. Ki, ha nem ő méltó a nagyobb javakra, amennyiben a társadalom legszínesebb egységeinek teremt munkát közvetlenül, fogyasztásával és életvitelével példát mutat szűkebb és tágabban vett közösségének.
A konzervatív kéjenc  intuíciója nem engedheti, hogy felelőtlenül bánjon bő javaival. A nagy presztízs nagy felelősséggel jár, ezt tiszteletben tartva cselekszik. Az életvitelét saját igényeinek rendezi be, amely nem sért másokat és életvidámságával örömöt hoz környezetének.
Az alapvető közös emberi értékek központi szerepet játszanak életében, s erre alapozva alakítja ki életének vezérfonalát. A kéjenc élvezi az életet és nem herdálja azt. Családot tervez, mivel családban nőtt fel és nem tv, két apa, kokainozás közepette. A gyermekei a mindenei, s azoknak anyjukat tiszteli, szereti, csodálja. A nő a mindene, de nem a vulgáris testiség, hanem a teljesség, elfogadás, érzékiség, intimitás értelmében.
A fogyasztás természetszerűleg fontos, de nem elengedhetetlen. Szeretni a finom ételt, a jó autókat, a tetszetős és kényelmes ruhákat, de ezen entitások csak akkor nyernek értéket, ha szeretteivel, barátaival, társával élvezheti.

…és néhány kifejezéspár a teljesség igénye nélkül:
Johnny Walker/Chardonnay, Lexus/Bently, 90-60-90/életem legcsodásabb nője, befektetési stratéga/egyetemi tanár, abortusz/4 gyerek büszke apja…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.